Széchenyi 2020 projektek
Széchenyi 2020 projektek
A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Technikum turizmus és vendéglátás, kereskedelem, élelmiszeripar, valamint közlekedés és szállítmányozás ágazatokban folytat technikumi és szakképző iskolai képzéseket. A mérési és értékelési csoport mérései alapján elkészültek az informatikai, szövegértési, idegen nyelvi, matematika és természettudományos területek fejlesztési tervei. A fejlesztések tíz csoportban valósultak meg a 9. és 10. évfolyamokon. A csoportokban részt vevő diákok átlag tanulmányi eredménye 0,75 értékkel javult a felzárkóztatási tárgyból a vizsgált időszakban. A tanulók számára mentálhigiénés szakember nyújtott segítséget, az oktatók személyes pályaorientációs tanácsadással támogatták a kompetenciafejlesztést. A javítóvizsgákat megelőző időszakban felkészítő foglalkozások szervezésére került sor azok sikeres teljesítéséhez.
A tehetséggondozás keretében szakköröket szerveztek gasztronómia és kereskedelmi trendek témakörökben. A szakmai versenyekre és az iskolai versenyekre történő felkészítés is támogatta a diákok kompetenciáinak fejlesztését. Projektmunkák négy alkalommal valósultak meg: Amerika nap, turizmus, tudatos fogyasztói magatartás és szakmabemutató filmkészítés témakörökben. Szakmai napok szervezése történt meghívott előadókkal logisztika, gasztronómia szakterületeken, a tanulók betekintést nyerhettek a Streetfood világába is. Az új technológiák, a munkahelyi kultúra, a szakmai környezet megismerése céljából öt alkalommal vettek részt diákok és oktatóik belföldi tanulmányúton, mint például a Törley pezsgőgyár logisztikai központjában, Utazás kiállításon, budapesti Boutique Hotelt tekintettek meg, csokoládégyárban ismerték meg a technológiai előírásokat, valamint az Audi autógyár logisztikai rendszerét tanulmányozták. Pályaorientáció keretében izgalmas programokban gazdag nyári táborok, kihelyezett szülői értekezletek valósultak meg. Az intézmény oktatói és vezetői szakmai és módszertani továbbképzéseken fejlesztették tudásukat informatika, tehetséggondozás, személyiségfejlesztés, pályaorientáció témákban. Az eszközfejlesztés keretében notebookok, számítógépek, projektorok, hangszórók, nyomtatók, szerver és tárgyalószékek kerültek beszerzésre, amelyek a projektben támogatták az eredményes munka megvalósítását.